De mik ezek a tulajdonságok?
- Rugalmassá, fiatalossá teszi a bőrt
- Megőrzi az ízületek és csontok egészségét
- Erősíti a köröm és a haj szerkezetét
- 190 g liszt
- 10 g (kb. 1 evőkanál) sütőpor
- 6 g (kb. egy kávéskanál) só
- 2 kanál Anybody Collagen Powder
- 10 g (kb. egy evőkanál) cukor
- 295 ml tej
- 1 tojás
- 45 g vaj
Az amerikai palacsintához egy nagy edényben keverjük össze a lisztet, sütőport, sót, cukrot és a kollagénport. Ezután a nedves hozzávalókat, azaz a tejet, a tojást és az olvasztott vajat öntsük hozzá. Keverjük addig, amíg teljesen sima nem lesz.
Forrósítsunk fel közepes lángon egy tapadásmentes serpenyőt, és nagyon vékonyan olajozzuk be. A tésztából öntsünk bele kb. fél dl-nyi adagokat, hogy 8-10 cm átmérőjű, kis lepényeket kapjunk. Ezek fél cm magasra fognak nőni a sütőportól a hő hatására. Süssük meg az egyik oldalukat kb. 1,5-2 perc alatt.
Limonádé
- 1 narancs
- 1/2 citrom leve és héja
- 1 marék bogyós gyümölcs (variálható)
- 1 adag Anybody Collagen Powder
- cukor (elhagyható)
A citrom héját reszeljük le, majd facsarjuk ki levét a narancséval együtt. Ezt öntsük fel 1,5 dl vízzel, majd adjuk hozzá a kollagénport. Keverjük el, és tegyük bele a bogyós gyümölcsöket. Ízlés szerint édesítsük.
Turmix
- 1/2 banán
- 8 szem eper
- 1 marék friss bébi spenót
- 1 dl tej (növényi vagy tehéntej)
- 2 kanál Anybody Collagen Powder
A banánt karikákra vágjuk, az epret kicsumázzuk, a spenótot megmossuk, lecsöpögtetjük. Az összes alapanyagot a turmixba tesszük, majd hozzáadjuk a tejet, és simává mixeljük. Pohárba öntjük, majd fogyaszthatjuk is!
Zabkása
- 3 evőkanál zabpehely
- 2 evőkanál Anybody Collagen Powder
- 2 dl tej (növényi vagy tehén)
- 1/2 kanál őrölt szerecsendió
- 1/2 kanál fahéj
- 1 csipet só
- 1 banán
3 evőkanál zabpelyhet lassú tűzön főzzünk meg 2 dl tejjel. Adjunk hozzá 1/2 teáskanál őrölt szerecsendiót és ugyanennyi fahéjat, csipetnyi sót. Amikor a zab megfőtt, egy érett banánt villával pürésítsünk össze és keverjük bele a kollagénporral együtt. Ha nem elég édes, cukorral vagy édesítőszerrel édesítsük.
Banánkenyér muffin
- 75 gr Anybody Collagen Powder
- 150 gr liszt
- 5 gr szódabikarbóna
- Egy csipet só
- 3 közepes méretű, összenyomkodott banán
- 75 gr kristálycukor
- 75 gr barnacukor
- 1 felvert tojás
- 37,5 gr olvasztott vaj
- 1 kk szerecsendió
- 1 kk fahéj
- Vanília aroma
Feltét
- 15 gr barna cukor
- 2 kiskanál fahéj
- 15-20 gr olvasztott vaj
- Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
- Egy nagyobb tálba öntsük bele a száraz hozzávalókat; a kollagénport, lisztet, szódabikarbónát, a sót, cukrokat továbbá a szerecsendiót és a fahéjat - majd keverjük el őket.
- Egy másik tálba a nedves hozzávalók kerülnek; az összetört banán, a tojás, olvasztott vaj, vanília aroma - majd keverjük el ezeket is.
- A banános keveréket öntsük a liszteshez, és keverjük csomómentesre.
- Öntsük a masszát muffin formákba. (a recept működik banán kenyér formában is)
- Egy kisebb tálban keverjük el a feltét hozzávalóit, majd csepegtessük meg vele a tésztánk tetejét.
- Körülbelül 20 percig süssük - de érdemes tűpróbával ellenőrizni.
Tipp: Ha túl sötét lenne a tésztánk külseje ne ijedjünk meg, hiszen ez csak a cukor karamellizációját jelenti, nem pedig azt, hogy megégettük a süteményt.